Börevár – Hogy mire vár???

A Börevár. Ismét egy érdekes hely. A Black Sheep Trail M, és L távján útba esik majd.

Ságvár helység neve 1138-1329 között Sagu volt, majd utána 1447-ig egyszerűen csak Ság faluként hívták. Az 1460-tól már Ságvár faluhelyként említett településen három középkori erődítmény is állt: a börei, a tömlöchegyi és a klastromhegyi. Az eredetileg Bere várnak nevezett kora Árpád-kori erődítményhez – mint annak váraljai települései – hozzátartozhatott a két Bere nevű falu is, amiket a források először 1229-ben említenek.”

Győrffy György neves történész kutatása szerint ezeket a népeket éppen a Koppány vezérrel szemben álló, később ellene is harcoló Géza fejedelem és István király telepítette le ide Somogyba. Ezen a vidéken volt ugyanis Koppánynak és nemzetségének több fontos korai birtokközpontja. Az ő emléküket még ma is őrzik a Megyer (Bábonymegyer) és Koppány (Törökkoppány) nevű falvak. Pesty Frigyes 1864-ben, a Bere/Böre várral kapcsolatban azt is írja, hogy ebben a várban lakott maga Kupa, azaz Koppány vezér is. Ezek alapján tarthatjuk a róluk elnevezett Bere/Böre várat is egy ilyen kora Árpád-kori, 10-11. században már létező fejedelmi és királyi föld-és favárnak. A régészeti kutatások szerint is a mai Sgávár központjától nyugat-délnyugatra-ra 5 km-re, a Jaba-puszta felé vezető Jaba-völgy déli oldalán létezik a Börevár-hegy. A Szent László-hegy egyik, észak felé kinyúló gerincén van a kétrészes vár.”

A keskeny, helyenként alig pár méter széles, észak-déli irányú gerinc két oldala rendkívül meredek. Teteje enyhén lejt észak felé, a végén van maga ez a kétrészes vár. A gerinc felőle, a déli irányból két átvágás védte a várat. Az első árok 18 méter széles, mélysége 5 méter. A második árok szélessége 25 méter, mélysége 7 méter. E két átvágás után következik az első várrész platója, hossza kb. 30 m, szélessége 5-11 m. … A végén két átvágás zárja le a várat, szélességük 12-15 méter, mélységük 3-6 méter, majd a meredek hegyoldal következik. … A vár előtt a hozzávezető, alig 2-3 méter széles hegygerinc mindkét oldalán a gerinc irányára merőlegesen 8-10 m,éterre lenyúló szabályos bevágások sorakoznak egymás mellett. Ezek a bevágások a vár megközelítését nehezítették meg és szerintünk ezzel ugyancsak a vár védelmét segítették.

“A vár teljes területe 150×57 méter, 0,67 hektár. A két várrész platójának területe együttesen 0,05 hektár. … a római kortól kezdve létező és a kora Árpád-korban is fontos utak mentén megépült Bere vár és települése még a középkorban is tovább létezhetett.”

Forrás: a SEFAG Zrt. ismertető táblája

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük