A jelenlegi helyzetre terepfutó verseny szervezői szempontból talán az a legjobb szó, hogy “bizonytalan”. Bizonytalan, mert ugyan jelenleg érvényes szabályok alapján (bizonyos korlátozásokkal) szabad lesz a nyáron versenyeket tartani, de közben bármikor (ha esetleg nő a fertőzések száma) ismét korlátozást-tiltást vezethetnek be. Bizonytalan, mert ha meg is tartunk egy eseményt, nem tudhatjuk előre, hogy a jelenlegi helyzetben hány versenyzőre számíthatunk. Azért is nagyon bizonytalan a helyzet, mert mindezek ellenére nekünk két hónappal a verseny előtt meg kellene mondani a gyártónak, hogy hány darab érmet szeretnénk (és előre ki is kell fizetni – itt több százezer forintról beszélünk!), és az egyéni chipes időmérésnek is van egy tetemes (százezres nagyságrendű) fix költsége, nevezőszámtól függetlenül. Ez így együtt most (legalábbis a mi számunkra) már túl sok bizonytalanság.
Ráadásul csakis úgy akarunk versenyt szervezni, hogy számotokra, versenyzők számára viszont ne legyenek benne bizonytalan pontok!
Ezért idén az első versenyünket (a Racka Wellness Trail-t) “vírus-módban” fogjuk megtartani.

Hogy ez mit jelent?
A nevezés olcsóbb lesz! A nevezésben nem lesz kockázat, mivel, ha a vírus helyzet miatt a versenyt mégsem lehet majd megtartani, a nevezési díj teljes összege visszajár! Cserébe fém befutó-érem nem lesz, helyette a rajtszámot lehet megőrizni emlékbe. És az egyéni chipes időmérésről is le kell mondani; manuális időmérés természetesen lesz (eredménylista néhány nappal a verseny után lesz elérhető), és lesz egy óra is a célban, amiről beérkezéskor leolvashatod majd az idődet.
Ezen kívül még néhány szabály változik. Ezeket a versenyek saját oldalain találjátok.
Mi a teendő?
Arra kérünk, hogy majd minél hamarabb nevezz! Azért, hogy időben láthassuk hány résztvevőre számíthatunk. (Tudod, számodra kockázat nincs, hiszen, ha a vírus miatt újra szigorítják a szabályokat, és ezért mégsem lehet megtartani a versenyt, a nevezési díjat teljes egészében visszaadjuk!)