SAJNÁLJUK, DE IDÉN A LEGTÖBB RACKATRAIL VERSENY ELMARAD.

Nagyon bizakodóak voltunk 2019 őszén, amikor elkezdtük szervezni az első versenyeinket. Vettünk 20 literes vizesballonokat, hogy ne termeljünk szemetet a frissítőpontokon. Vettünk erősítőt, hangfalakat, mikrofont, keverőpultot a hangosításhoz. Gyártottunk rajtkaput, fotófalat, éremtartó állványt, dobogót. Beszereztünk sok kilométer kordonszalagot és festéket a pályajelöléshez. Útvonalakat terveztünk és jártunk be, tárgyaltunk helyszínekkel, erdészetekkel, nemzeti parkokkal, hatóságokkal, önkormányzatokkal. Készítettünk fotókat és filmeket, bejegyzéseket írtunk, reklámra költöttünk… És végre 2020 tavaszára összeállt minden. Majd a lehető legrosszabbkor jött a koronavírus, ami miatt mindent halasztani kellett. Ezután hatalmas élmény volt, hogy a vírussal terhelt időszakban az első versenyünkön, a Racka Wellness Trail-en több mint százan futottatok. Nehéz szavakba önteni milyen jó érzés azt látni, hogy másoknak is tetszik az ötletünk. Az augusztusi Black Sheep Trail-en is hasonló nevezőszám volt, mi pedig örültünk és bizakodóan néztünk a jövő felé. Azt gondoltuk, hogy ugyan anyagilag veszteséges volt 2020, de ezzel megalapoztuk a következő éveket, és így megérte a rengeteg munka. Azt reméltük, hogy idén már öt versenyt tudunk tartani, és mindegyiken lesz legalább 150 nevező. Így már akár egy kis nyereség is lehetett volna a dolgon a számunkra. Viszont most, alig több mint egy héttel a Wellness Trail nevezési időszakának vége előtt 35 előnevezőnk van rá. A Black Sheep Trail-re 27, az idén újdonságnak szánt Toronyiránt trail-re pedig 8 előregisztráció érkezett eddig. Miközben a helyszínek bérleti díja, az előkészítő munkák, a szolgáltatók, az érmek és rajtszámok versenyenként többszázezer forintot költséget jelentenek. Ezért bármennyire is szeretnénk (és a korábbi rengeteg munka és befektetés miatt is fontos lenne), de így sajnos nem tudjuk megtartani a versenyeinket. Az elmúlt több mint egy éves időszakban kimerültek az anyagi készleteink, így nem tudunk még egy veszteséges évet felvállalni. Pedig nagyon nehéz elengedni egy álmot, amikor már elkezdett megvalósulni.

Nagyon sajnáljuk, és elnézést kérünk mindenkitől, aki eddig nevezett. A nevezési díjakat természetesen teljes egészében visszutaljuk.

És, hogy mi lesz a jövő? Az októberre tervezett Ördöglakat Trail különleges koncepcióját annyira szeretjük, hogy idén sem mondunk le róla. Reméljük, hogy a koronavírus engedi majd megtartani.

Addig is vigyázzatok magatokra!

Gabi és Krisztián – Rackatrail