Nem képtelenség – a ságvári képes fa

“Ez a közel két méter törzsátmérőjű kocsányos tölgy Alirét-puszta közelében, a Lulláról Ságvárra vezető erdei út mentén látható. Oldalára egy üvegajtós ládikó van erősítve, melyben kereszt, Mária szobor és szentképek vannak A környékbeliek képes faként ismerik ezt a nevezetes matuzsálemet. Története közel félezer évre tekint vissza – még akkor is, ha a fa maga ennél valószínűleg fiatalabb.

Andocson él egy legenda, mely szerint a mohácsi vész előtt, 1520 körül angyalok hozták el a kegykápolnát egy éjjel Kalocsáról, a csodatévő Mária-szoborral együtt, és tették le a mostani helyére. E legendának köszönhető, hogy Andocs a mai napig is ismert búcsújáróhely. Több egyházi közösség – akik Mária népének vallják magukat – szervez ide évente zarándokutat. Ezek egyike a székesfehérvári zarándokok csoportja, akik 183 éve rendszeresen szeptember első vasárnapjára érkeznek. Hagyományosan ugyanazon az útvonalon jönnek, útjuk során mindig ugyanazokon a helyeken pihennek meg. E stációk egyike a ságvári öreg tölgy, amely alatt a zarándokok Szűz Máriához imádkoznak. Az erdészek is nagy becsben tartják az „Öreget”, gondoskodnak róla, hogy környezete mindig rendezett legyen. Mellmagassági törzskerülete 572 centiméter, magassága és korona vetülete kb. 25 méter.” /forrás: sefag.hu/

A fán látható képet pedig majd közelebbről is megnézhetitek az egyik versenyünkön…